2014. július 20., vasárnap

02/3.





                         # Ashley #

Láttam, amint elhajt a robogójával. Remélem elengedik a turnéra, mondjuk 21 éves, miért ne jöhetne el? Hisz már felnőtt, gyönyörű nő. A nagy gondolat menetemben csak a kutyáim zavartak meg. Tokyo állandóan fel ugrált az ágyra és le, majd ugyan ezt a folyamatot többször is, Killer meg az ajtót kaparta, nem is értem miért jöttek fel, hogy megint engedjem ki őket? Lassan majd rá kell bíznom valakire őket, de csak ma estére.  Meg majd 3 hónapra. Odasétáltam az ajtóhoz, kinyitottam, majd kiengedtem őket a kertbe. Leültem a fűre és játszottam velük egy kicsit, elvégre ők az én kutyáim, csak azt sajnálom, hogy nem mindig tudok oda figyelni rájuk. Észre se vettem, mennyire elrepült az idő a fejem felett, mert Andy morcosan jött oda hozzám.
-Ő nagysága mikor óhajt elkészülni?
-Miért mennyi az idő?
-10 percen belül itt a busz, úgyhogy siess.
-Bassza meg! Figyelsz rájuk addig?
-Persze és kinél lesznek a koncert és a turné alatt?
-Be kéne adnom őket addig valahova, csak nem tudom, hogy hova. Addig agyalj rajta, légyszi. - majd beviharzottam a lakásba és egyenesen fel az emeletre a szobámba. Mi a büdös francot vegyek fel? A fekete farmerem az biztos, de valami póló is kéne. Áh de hogy kell, úgyis levenném. Gyorsan nekiálltam a hajamnak. Most viszonylag rekord idő alatt kész lettem máskor viszont elszórakozom, azért húzódik el 1 órára. De mindegy. Csizma. Hol a csizmám?! Oké, egyik kutya sem rágta szét. Most megnyugodtam. Pengetőket is kell vinnem, meg még ki kell választanom melyik gitárt viszem magammal és még be is kell hangolnom, de jó, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok. De végül is elkészültem. Lementem a konyhába, hogy egyek valamit és ne éhesen kelljen játszanom, de ez is előfordult már. Gyorsan összedobtam egy szendvicset és energia itallal öblítettem le. Felhívtam anyut, hogy majd ugorjon le a kutyákért. Ekkor csöngettek, majd odafutottam az ajtóhoz és kinyitottam.

Hope állt velem szemben és olyan szép volt.
-Gyors voltál. Ennyire már tényleg nem hiányozhatok.- kacsintottan oda neki mire csak megölelt, viszonoztam az ölelését és éreztem az illatát, majd mélyen beszívtam azt. Ez az illat édes volt, mégis kihívó és merész. Nagyon illik hozzá. Majdnem egy fejjel voltam magasabb nála. Olyan volt mintha a húgomat ölelném, mármint méretileg.- Nagyon szép vagy!
-Nemár Ash attól, hogy rövid a nadrágom, még nem leszek szép.
-Nem úgy értettem és mellesleg eddig is szép voltál és ne vitatkozz velem! Én tudom mit beszélek, és mit látok!
-Jó nem vitatkozom veled, de akkor sincs igazad...
-Na ne hülyülj!- közben meg jött Juliet és Sammi.
-Sziasztok!- köszöntek egyszerre és Sammi amint észrevette Hope-ot odajött és bemutatkozott neki.
-Szia Sammi Doll, Jinxx felesége vagyok. Üdv a csapatban! Legalább Ashley talált magának valakit.-majd nyújtotta jobbosát. (ezt nem csak a férfiak szokták csinálni?)
-Mi nem vagyunk együtt csak barátok vagyunk.- majd rám nézett, hogy megerősítem-e, én csak bólintottam egyet- Hope Holey örülök, hogy megismerhettelek.- Juliet közben elviharzott megkeresni Andyt (gondolom)
-Hope gyere, bemutatlak valakiknek.-mondtam neki, mert láttam rajta, hogy zavarban van. Megragadtam a csuklójánál és húztam magam után ki a kertbe. A kutyák amint megláttak felém futottak, leguggoltam hozzájuk.-Ő itt Tokyo- mutattam a feketére, majd ő is leguggolt, hogy megsimogassa őket- ő pedig Killer. Úgy látszik semmi bajuk veled.
-Miért, volt már súlyosabb támadás is? Amúgy nagyon aranyosak, eddig hol rejtegetted őket?
-Hát múltkor mikor Juliet itt aludt Andy-nél Tokyo elvette az egyik cipőjét és hát kicsit megrágta neki. Azóta nem tartják a kapcsolatot egymással.- felkuncogott - A szüleimnél szoktak lenni és csak néha tudom elhozni őket 1-2 napra, mert mindig útba jönnek a koncertek és most a túrné.
-Értelek. És most is ott lesznek?
-Igen, amint elmentünk anyu jön értük.- Jake jött ki a kertbe Ella-val az oldalán. Ella rögtön letámadta Hope-ot. Közben Jake odajött hozzám, hogy szóljon itt a busz.
-Oké megyünk.- majd felálltam a fűből és segítettem Hope-nak is.- Na és mizu a csajokkal?- mentünk a kijárat felé.
-Ella és Sammi tök normális, de a másikat nem ismerem és olyan furán nézett rám és be se mutatkozott.
-Juliet Simms Andy barátnője. Szerintem azt hiszi leakarod nyúlni Andyt.
-Hát nem tudom mit hisz, de nem jót az biztos.
-Várj egy kicsit, felszaladok a gityómért, szerinted melyiket hozzam? Gyere fel és válassz.- majd ismét megragadtam a csuklóját és futottunk felfele a szobámba, majd megállt az ágyam mellett.
-És hol az oltárom?- hitetlenkedett nevetve.
-Az a saját házamban van, az ágyam mellett az éjjeli szekrényen telis tele gyertyákkal...-kacsintottam neki- Na? Melyiket?
-Húha saját ház...saját éjjeli szekrény... jól hangzik-nevette el magát -Szeintem a fehér jó lesz.
-Én is örülnék legalább egynek-viccnek szántam, felvettem a gitárt a az állványról és az ajtó fele vettük az irányt.
-Legalább egynek? Vagy kisbillió oltárod van, csak te nem tudsz róla.
-Jah biztos, de gyere vagy elindulnak nélkülünk.- kiértünk az ajtó túl oldalára és odanyújtottam a gitáromat neki- Megfogod egy kicsit?- szemei felcsillantak.
-Szabad?- majd átadtam neki- Azt a rohadt, van ám súlya.- bezártam az ajtót kulccsal majd felé fordultam.
-Hm. Jól áll a kezedben, akarod hozni? Nincs szívem elkérni tőled...-el nevette magát, majd én is.
-Nem, vissza adom- elindultunk a busz felé. Nem állt messze és Andy-ék is előttünk léptek fel. Megálltam az ajtó előtt és mutattam neki, hogy menjen előre.
-Hölgyem, lépjen fel a csoda buszra.
-Oh, köszönöm Uram!-majd fellépett a lépcsőre és be a buszba én meg utána. Hirtelen lemeredt előttem. Megfogtam a két karját és éreztem, ahogy összerezzen érintésemtől és toltam előre. Ez meglepett.
-Menj csak nyugodtan, nem esz meg senki.
-Gyere Hope, nem vagyunk ennyire ijesztőek és hely is van.-szólt neki oda CC. Kicsit felengedett és egyenesen a kanapéra ült, én meg mellé. Jake furán méregetett minket, majd megszólalt:
-Olyan arik vagytok, nem akartok összejönni?-közben a lábát keresztbe tette és a kezén összekulcsolta ujjait, majd rátette és a szempilláit is rebegtetni kezdte. Ella gyorsan adott neki egy tockost, majd megcsókolta. Mind röhögésben törtünk ki. Az út nem volt hosszú, Ella és Sammi elhívták Hope-ot beszélgetni. Juliet nem ment velük, mert mindvégig Andy-re nyáladzott elég feltűnően. Mikor oda értünk Hope a csajokkal, mármint Sammi-vel és Ellával jöttek mögöttünk, ezek szerint összehaverkodtak. Na ez elég jó. Előttem CC és Jinxx ment fel a színpadra, nagyon izgultam és ez látszhatott is rajtam, mert Hope odafutott hozzám, lábujjra állt és arcon puszilt, nyugtatás képpen és hatott csak rámosolyogtam, mert mennem kellett és ő is vissza ment. A koncert elkezdődött és végig mosolyogtam az egészet és csináltam a show-t az Army csajoknak és valakitől kaptam egy pink melltartót ajándékba. Hát oké, majd otthon odateszem a többi közé. A koncert után a buszban ittunk egy kicsit, legalábbis én kicsit a többiek rendesen kiütötték magukat, mindannyian kidőltek. Hope sem ivott semmit a kólán kívül. Belefeküdt az ölembe és a szememet fürkézte és én is az övét.
-Milyen szép szemed van.-mondta és le sem véve a szemét az enyémről.
-Ugyan olyan mint a tied, barna.
-Nem, neked mogyoró barna egy kis csoki barnával vegyülve, az enyém átlagos barna, mint minden harmadik embernek, akivel szembejössz az utcán.
-Mi a baj a barna szemmel? Ugyan olyan szép, mit a többi.
-Én kiskorom óta szerettem volna kék vagy zöld szemeket, esetleg merészebb álmaimban zöldes kéket. De nem. A bátyámnak persze, hogy kékes zöld szeme van.
-Mi a különbség a kékes zöld és az zöldes kék szemben? Nem ugyan olyan?
-A zöldes kék az olyan, hogy a zöld színben van egy kis kék árnyalat és ugyan az fordítva.
-Értem, de most képzelj el engem olyan kék szemmel, mint Andy-é. Hogyan nézett volna az ki abban a korszakban amikor panda voltam? Gondolom láttál már úgy.
-Persze, hogy láttalak amikor a legutóbb voltam a bátyám szobájában, akkor mikor haza vittél, ott lógtatok a falán, amit eddig észre sem vettem. És úgy tényleg furán néztél volna ki.- felnevetett.
-Na! Látod?- rámosolyogtam és elkezdte piszkálni a hajamat ami mindig a szemembe hullott.
-Miért ilyen selymes a hajad?
-Na jó elég a bókolásból, mert még a végén zavarba jövök. És milyen volt a koncert?
-Tök jók voltatok, nem is értem, hogy hogy nem is hallottalak titeket és még a barátnőim is ismernek titeket.
-Tényleg?
-Tényleg.-majd megállt a busz és kiszálltunk belőle, kint beszélgettünk a csillagos ég alatt egymással szemben.-És mit pakoljak holnapra és mikorra jöjjek át?
-Hát szerintem nem lenne baj, ha a ruháidat hoznád, meg úgy pakolj mintha éppen nyaralni mennél.
-Aha és hányra jöjjek?
-Szerintem olyan kilenc óra fele, mert hosszú az út. Meg mire a másnaposok is felkelnek...
-Oké akkor itt leszek, de most ha meg bocsájtasz hívok egy taxit.
-Rendben.-majd elvonult telefonálni, mikor visszatért odaállt mellém és velem együtt nézte a csillagokat, mikor éreztem, hogy vacog és össze koccannak a fogai.-Fázol?
-Egy picit.-Majd magomhoz húztam és átöleltem. Az egyik kezét a derekamra rakta és a csillagos égboltot nézte.-Milyen szép, nem?
-De.-átállt velem szembe, karjait a nyakamra kulcsolta, s fejét a mellkasomnak döntötte. Átkaroltam és megöleltem. Hosszú percekig így voltunk, amíg a taxi meg nem jött. Felkapta a fejét kicsit arrébb húzódott és megpuszilt. Értetlenül néztem rá.
-Ezt most miért kaptam?
-Köszönöm az egész estét, a koncertet meg mindent.- közben elővettem a pénztárcám, kivettem belőle egy kis pénzt és átnyújtottam neki.- Tessék!
-Ez minek?
-Fizetem a taxid.
-Dehogy is, nem kell a pénzed! Fizetem a sajátomból, nyugi telik rá.
-De! Tedd el!
-Ashley-nézett mélyen a szemembe, elvette a papír fecniket a kezemből és közelebb jött, majd mélyen a szemembe nézett-Megmentetted az életem, elvittél egy csodás koncertre, elviszel egy három hónapos turnéra, mindezt ingyen! Az a legkevesebb tőlem, hogy nem fogadom el! És ez így is lesz addig ameddig barátok vagyunk és utána is!- végighúzta ujjait a mellkasomon és lejjebb, majd belenyomta a nadrágomba a pénzt és mindezt úgy, hogy a szemembe nézett. Hátat fordított és elment a taxihoz, beült és elhajtott.
Hűha ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen érzéseket fog kiváltani belőlem... Hogy lehet valaki ennyire szexi és merész, hogy szemrebbenés nélkül végig csinálja? A legtöbb lány akivel valaha együtt voltam, azok csakis a pénzemre és a hírnévre mentek. De ő nem, ő teljesen más. 

1 megjegyzés:

  1. Huhhh......Nagyon tetszik ez a blogod is. Gyorsan kövit...már várom! :D
    Puszi: ~Pósa~

    VálaszTörlés